Hónap Műtárgya 2017. november   Arany János Garay János fiának, Dezsőnek dedikált verseskönyve   Arany János. Kisebb költeményei. 1-2. kötet egybekötve. Második kiadás. Pest, 1860   Méret: 15,5 x 11,5 cm, újrakötve. Dedikáció az előzéklap hátoldalán, a bal felső sarokban Leltári szám: Irodalmi Gyűjtemény Könyvtára 1167   Arany János irodalmi fellépésekor a nála csak öt évvel idősebb Garay János már népszerű költő volt, és országosan ismerték mint újságírót és szerkesztőt is. Arany János is értékelte Garay költészetét. 1838-ban Ercsey Júliának, leendő feleségének, szerelmük kezdetén ajándékba adott kéziratos füzetébe Garay János Lánykám szeme című versét is bemásolta.               1847-ben a Kisfaludy Társaság pályázatára írja meg a Toldit, a bírálóbizottságban Vörösmarty mellett Garay is részt vett. A bizottság egybehangzó véleménye volt, hogy költemény „a magyar irodalom egyik legszebb dísze.” Júniusban a Társaság kiadásában egy kötetben jelent meg Arany János díjnyertes műve, a Toldi, Tompa Mihály Szuhai Mátyás című dicséretben részesült költői beszélye és Garay János Bosnyák Zsófia című legendája.             Arany és Garay személyesen csak 1848 májusában találkoztak. Petőfi Sándor sürgetésére Arany május közepén utazott Pestre, hogy a felajánlott szerkesztői állásról tájékozódjon. A Nép barátja című lap szerkesztését végül nem vállalta el, Vas Gereben lett a főszerkesztő, Arany János társszerkesztőként Nagyszalontáról küldte cikkeit. Arany Pesten Petőfiéknél szállt meg. Már érkezése napján délután ellátogattak Vörösmartyhoz, Garayhoz és Egressy Gáborhoz. Feltehetően ugyanebben a társaságban, „egy írói bizalmas körben” emlékezik vissza az önéletírásában Arany, felolvasta a Toldi estéjét[i].             Legközelebb 1849 júniusában találkoztak, amikor, Arany belügyminiszteri fogalmazóként a kormány tagjaival Debrecenből a visszafoglalt fővárosba utazott. Pestre érkezésének második napjától Garayék kiadó szobájába költözött az Úri utcába, ahol a családias légkörben jól érezte magát: „Garaiék[sic] igen szívességgel viseltetnek irántam, Garainé különösen olyan jó egyszerű asszony, a kinek a társaságában boldognak fognád magadat érezhetni.” írta felelségének. [ii] Arany kiadó lakást keresett családja számára, remélve, hogy majd ők is Pestre jöhetnek. Feleségének beszámolt június 7-én írott levelében, hogy Garayék felajánlották, pár napig családostól is szívesen látják őket, gyermekeinek pedig a házigazda csemetéit állította példaképül: „Julcsa, Laci jól viseljétek magatokat, mint a kis Garai Ákos, Dezső és Gizella, ez ám a jó három gyerek, majd meglátom, ti milyenek lesztek Pesten.”[iii] A következő levelében, arról számolt be, hogy végül annál a háznál fogadott szállást a családnak, ahol Vörösmartyék és Garayék is laknak és újra Garayné Babocsay Mária szelíd természetét dicsérte „Garainé valóságos neked való asszony, olyan mint egy angyal, a mellett szeret a háznál s családi körben élni, nem a nagyvilágban barangolni.”[iv] A remélt Pestre költözésből nem lett semmi, Arany az orosz csapatok előrenyomulásának hírére hazautazott családjához. A bukás után rövid ideig bujdosott, aztán visszatért Szalontára, ahol jövedelem és állás nélkül élt hónapokig, rettegve a letartóztatástól. Garayt 1849-ben megfosztották tanári állásától, semmilyen jövedelme nem volt, betegen feküdt, a főváros bombázása után Batthyány Lajos kivégzésének híre is nagyon megviselte idegeit. Barátai országos felhívást tettek közzé a lapokban az elhagyatott költő megsegítésére. Arany János, aki maga is nehéz anyagi helyzetben volt, gyűjtőívet nyitott Garay számára, sőt Ő tette a legnagyobb adományt, majd az összegyűlt pénzt elküldte Garaynak. 1850 novemberében levélben üdvözölte Garayt, aki hosszú idő óta először ekkor jelentetett meg verseket (A honvéd halála; Egy álom).  „Bocsáss meg tolakodásomnak, de nem állhatom meg, hogy olvasva szép versedet a Röpívekben, ki ne jelentsem örvendezésemet, állapotod javulása iránt. – Így, barátom így, pöngesd mesteri lantodat, – nagy szükség van arra, most, ha valaha, midőn, mint Tompa írja nekem magán levélben, mezitlábas kamaszok hanczúznak a magyar Parnassus jól mívelt térein". Ennél jellemzőbben alig lehetne költészetünk mostani állapotát rajzolni. Persze, a sülyedésnek természetesen be kellett következni, mert hallgattál te, hallgattak többen: de hála a nemzet nemtőjének, csak ephemer volt a zsibbadás s napról-napra jobban s szabadabban mozognak az elfásult tagok. Legyünk rajta (kiki a mint  tőle telik, vagy magyarúl: a mint isten tudnia adta) legyünk rajta, hogy e visszaesésnek idestova nyoma se maradjon.[v]” Arany 1851-ben újra segítségére sietett Garaynak, előfizetőket gyűjtött a Szent László megjelentetéséhez.             Miközben 1853-ban tanítványának, Tisza Domokosnak Garayt bíráló soraira válaszul megvédte barátja munkásságát, és irodalomtörténeti jegyzeteiben tárgyilagosan értékete Garay költészetét, ugyanekkor emberi sorsa mélységesen megrázta. 1854-ben a Garay árvák javára szervezett hangversenyre Arany János nem küldött verset. Egressy Gábornak írott leveléből megtudhatjuk, barátja halála mélyen érintette: „Garay sorsa annyi tragicai eszmét és érzelmet kavar fel bennem, hogy e körből minden áron menekednem kell, ha magam is tönkre jutni nem akarok. talán nem fejezném ki magamat világosan…. de nem is mertem.”[vi]             Arany János Garay család iránti baráti érzése a későbbiekben sem halványult el teljesen, ahogy Garayné és gyermekei is tisztelettel gondoltak a költőre. 1866-ban Garay Gizella Gyulai Pálnéval, Karancs Terézzel együtt kezdeményezője volt egy adománygyűjtésnek. A pesti hölgyek nevében megajándékozzák Arany Jánost, aki íróasztalt és hímzett levéltárcát kapott húsvétra.             Arany János Garay Dezsőnek (1842-1904) dedikált verseskötete egy személyes találkozás emléke lehet. A dedikáció keletkezésének időpontját nem ismerjük, azonban Arany 1860 őszén költözött Pestre, azután hogy a Kisfaludy Társaság igazgatójává választotta. Ebben az évben jelent meg Kisebb költeményeinek második kiadása, Garay Dezső ekkor volt 18 éves, talán ekkor kapta születésnapi[vii] ajándékként e szép, eredetileg díszes borítójú kötetet apja egykori költő barátjának aláírásával.             A könyv feltehetően a Garay-hagyatékkal került a gyűjteménybe 1920-ban, mivel Garay Gizella (1841-1917) a költő emlékeit végrendeletében a múzeumnak ajándékozta.   Szöveg: Lovas Csilla Fotó: Retkes Tamás Grafika: Vicze László   Felhasznált irodalom: Bodnár István: Garay és költő barátai. Vörösmarty, Petőfi, Arany. Klny.: Sorsunk 1944 január Arany János összes művei 15. kötet. Levelezés I. (1822-1851) Bp. 1975.  Arany János összes művei 16. kötet. Levelezés II. (1852-1856) Bp. 1982 Voinovich Géza: Arany János életrajza 1817-1949. Bp., 1929. [i] Voinovich Géza: Arany János életrajza 1817-1949. Bp., 1929. 214. [ii] Arany János - Ercsey Juliannának 1849. június 7. Arany János összes művei 15. levelezés I. Bp., 1975. 257-258. [iii] Uo. [iv] Arany János - Ercsey Juliannának 1849. június 26. Arany János összes művei 15. Levelezés I. Bp., 1975. 258 [v] Arany János Garay Jánosnak Szalonta, 1850. nov. 28. In: Arany János összes művei 15. Levelezés I. Bp., 1975. 302-303. [vi] Arany János Egressy Gábornak Nagy-kőrös 1854. márc.19. In: Arany János összes művei 16. Levelezés II. 401-402. [vii] Garay Dezső 1842. november 17-én született.              

• 
• 
• 
• 
• 
•