Hónap műtárgya 2015. január Mészöly Miklós családi fotóalbumba az 1930-as évekből Irodalmi gyűjtemény: Mészöly hagyaték, 164 Textilborítású album 30, 5 cm x 22 cm A Wosinsky Mór Megyei Múzeumban őrzött Mészöly-hagyaték egyik legjelentősebb egysége a több mint 2500 felvételt számláló fényképgyűjtemény, ennek egyek érdekes része Mészöly ifjúkorát felvillantó családi fotóalbum Mészöly (eredetileg Molnár) Miklós édesapja, Molnár Sándor a Szekszárd-Bátai Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat igazgató-főmérnöke volt. 1931-ben fényképes beszámolót készített az általa felügyelt terület műtárgyairól, a gátőrházakról, szivattyútelepekről és a töltésekről. Ettől kezdve lelkesen fotózta családját is, kirándulásokat és családi-, baráti összejöveteleket örökített meg. A felvételek között az árvízi védművek, a gemenci vizek mellett szekszárdi és bátai életképek is helyet kaptak. Az album fotói 1931és 1939 között készültek, a sorrendjük nem követi szigorúan az időrendet. Az egyik első felvétel 1931 áprilisában, a Benedek-völgyi szőlőben lévő tanya előtt készült. Molnárék egy kis asztal körül ülnek. Sorrendben balról egy ismeretlen férfi, majd Molnár Dénes és édesapja, mellettük Miklós és édesanyja. Az asztalon teli poharak, virágzó gyümölcsfaágak, mellettük egy női kalap. Ebből következtethetünk arra, hogy a fényképezőgépen a gombot a női kalap tulajdonosa nyomta meg. A két Molnár fiút, Dénest és Miklóst a Garay Gimnázium egyenruhájában és sapkájában látjuk, édesanyjuk elegáns ruháján rókaprém-gallér, ami az Anyasirató című novella motívumává vált. “Romantikus elképzelés volna, hogy a róka őt veszi észre először, mikor idegfeszítő rohangálás után Rolf végre rátalál a láthatatlan egyenesre, mely a kifeszített kötélnél is egyenesebb, és nem csupán odavezet, hanem ordenáré módon belecsörtet a célba. Mégis ez közelíthetné meg azt, amit a fiatalasszony látni vélt: hogy a pillantásuk találkozott. Nem hosszan, csak amennyi ahhoz elég, hogy a gyomra összeszoruljon; mint mikor a megyeháza nagytermében indítja majd elsőként a nyitókeringőt – vagy mikor a boa pirók ékszerként hol felbukkan, hol eltűnik a büfé forgatagában, mint valami törékeny vezérfonal. A róka azonnal számba vette, hogy körbe van kerítve, s nem is tartotta szükségesnek, hogy húsz-harminc méternél tovább rohanjon, hirtelen hasra csúsztatta magát, belepréselődött a földbe, pár pillanatig vadul hadarászott a vitorlájával, majd azt is abbahagyta. Csípős füstben visszhangzik fülében. A lövés, szemében ing a rét. A bokorból felpurranó széllel Szétpereg zönögve a sörét – mint ahogy a bál is ilyen valószínűtlenül előírásos volt.“ Mészöly Miklós ifjúkorának képei, a kimerevített pillanatok varázslatos idilljét mutatják. Hogy ez az idill mennyire csalóka, azt az említett Anyasirató című novella mellett a Szigeti Lászlóval folytatott mélyinterjú részlete érzékelteti: „Engem egy nagyon sűrű élettelevény vett körül, s már gyermekkoromtól végigkísért az a belső élmény, amelyhez kiapadhatatlan forrásként szolgálnak családunk életének lélektani végletességei és démoniái; s noha ezek kifejlesztettek bennem egy sajátos éberséget és érzékenységet, megítélni nem tudtam, sőt nem akartam e hozzám közelebb álló szűkebb világ drámáit. E viszonylagos kívülállás rávezetett az állandó és éber figyelésre, melynek alapján megpróbáltam indoklásokat felépíteni, hogy ez vagy az a hozzám közel álló mit és miért csinál. Vagyis önvezetőként működtem a körülöttem kialakult lélektanilag hallatlanul bonyolult és extrém világ megértésében, s mert akkoriban mindennél erősebb volt bennem az a megismerés-, az a felderítésvágy, hogy megértsem anyámat, apámat és bárkit körülöttem, ezek az élményszámba menő felfedezések automatikusan bekerültek korai novelláimba.” (Mészöly Miklós: Párbeszédkísérlet, 1999) Szöveg: Lovas Csilla  

• 
• 
•