Cukorkakészítő gép és -mintázó henger

Néprajzi gyűjtemény

Ltsz.: 2002.6.141-145.

Méretek: (gép) hosszúság: 42cm, szélesség: 22 cm, magasság: 22 cm (hengerek) hosszúság: 22 és 27 cm, átmérő: 5 cm

A hónap műtárgyaként kiállított cukorkakészítő gép és a hozzá tartozó mintázó hengerek a bonyhádi Stoll család tulajdonában voltak, ajándékozás révén tőlük került a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeumba. A család egyike azoknak a több generáción keresztül bábossággal foglalkozó kézműveseknek, akik nagymértékben meghatározták a 19. század második és a 20. század első felében a Szekszárd környéki mézeskalácsos ipart. A többiek a szekszárdi Petrits, a tolnai Verling és nem utolsó sorban a bátaszéki Lajtai família. A négy család közül utóbbi három a központi, míg a Stoll család a völgységi járásban élt és dolgozott. Bonyhád utolsó mézeskalácsosa a ma 80 év felett járó Stoll László (1929- ). Dédnagyapjáról, Stoll Ferencről (1822-1905) biztosan tudható, hogy mézeskalácsos mester volt Bonyhádon. Ezt bizonyítja a család hagyatékában megmaradt német nyelvű mesterlevél 1847-ből és a Soproni Iparkamara 1857-es összeírása, amely „lebzelter”-ként, azaz mézeskalácsos mesterként jegyezte őt fel. Gyermekei közül Stoll Jakab (1852-1915) folytatta az ipart, majd átvette a műhelyt édesapjától 1898-ban. Fia, Stoll Ferenc (1899-1959) szintén kitanulta a szakmát apja műhelyében, majd tudását továbbadta fiának, Stoll Lászlónak a műhellyel együtt. Így ő a család negyedik generációjaként folytatta a mézeskalácsos és gyertyaöntő ipart dédnagyapja óta.

A 19. század végére és a 20. század elejére megnőtt a mézeskalácsosok száma Tolna megyében, de közülük egyre többen sajátították el a teret hódító cukorka-, csokoládégyártást is magába foglaló és jobban jövedelmező cukrász mesterséget is. Valójában egy új szakma megjelenéséről volt szó, ami vidéken az 1880-90-es években kezdett elterjedni és csak idő kérdése volt, hogy mikor veszi át a mézeskalácsos ipar helyét. Önálló vizsgát kellett belőle tenni, de sok esetben a már mestervizsgát tett mézeskalácsosok munkájuk mellett letették a cukrász vizsgát is. Ez főként a két szakma egymás mellett élése során volt megfigyelhető a 20. század első felében.

Ebből az időből származik a Stoll család cukorkakészítő gépe és a hozzá tartozó két pár mintázó henger is. Eredetileg Stoll Jakab vagy fia, Stoll Ferenc vásárolhatta, hogy a piacokon, vásárokon, búcsúkon népszerű apró, kimért keménycukorka előállítását megkönnyítsék. Az öntöttvasból készített, kézzel hajtható cukorkakészítő gép és mintázó hengerek A. M. Heinrich Lichtenberg magdeburg-neustadt-i gyárában készültek Németországban. A két pár mintázó henger anyaga réz.

A cukorka készítéséhez elég volt egy gépet megvenni. A párban kapható, különböző ábrákkal ellátott mintázó hengereket cserélgették benne, ha más mintájú cukorkát szerettek volna készíteni. Érdekességük, hogy a rézhengerbe negatív formában vésték be az ábrákat, illetve a szövegek esetén jobbról balra olvasható a vésetben a felirat. Ennek hatására a cukorka felületén kidomborodott a minta. Kedveltek voltak a gyümölcs (pl.: málna, alma, ananász, banán), az állat (pl.: méhecske, hal), a geometrikus mintájú (pl.: kereszt, négyzetrácsos), vagy a monogrammal, szöveggel ellátott („mente”-menta, „honig”-méz) ábrák, melyek utalhattak a cukorka ízére is. Általában egy-egy mesternek 5-10 vagy több pár különböző henger is lehetett a birtokában, igazodva a vásárlók ízléséhez és saját anyagi lehetőségeihez.

A cukorkák gyártásakor a felforralt cukorszirupot márványasztalra öntötték. Aromát kevertek hozzá, mely a színét is megadta. A masszát folyamatosan mozgatni, gyúrni, hajtogatni kellett, mert a márvánnyal érintkező felülete gyorsabban kihűlt, illetve az aroma így keveredett el benne. Addig keverték, míg az anyag lehűlt, de még alakítható volt (80-90 °C). A megsodort és kinyújtott masszát a cukorkakészítő gép két hengerpárján átengedték, ahol a préselés következtében elkészült a mintázott cukorka.

Ezután következett a ballírozás. Vízzel megfőzött cukorsziruppal öntötték le a keménycukrokat, mely száradás után egyenletesen eloszlatott, porcukorszerű, fehér réteget képzett felületükön, ezzel megakadályozva a cukorkák összeragadását. A második világháborút követően az édesipari szakmát folytató Tolna megyei mesterek fokozatosan felhagytak a mézeskalácsos termékek gyártásával és ténylegesen a cukrászatból éltek meg. A politikai változások következtében a Stoll család elvesztette bevételi forrását, üzletüket 1964-ben államosították. Stoll László visszaadta iparengedélyét és felhagyott a mézeskalácsos- és cukrász ipar gyakorlásával, de megmaradó mesterségbeli eszközeik, megőrzött családi irataik, illetve Stoll László elbeszélése alapján kibontakozik előttünk egy mézeskalácsos-cukrász család négy generációs története.

Szöveg: Fuksz Márta

Fotó: Retkes Tamás, internet

Felhasznált irodalom:

FUKSZ Márta: Egy szekszárdi kézműiparos család története különös tekintettel a Tolna megyei mézeskalácsos és gyertyaöntő iparra (Petrits család 1772-2006), In: Tolna Megyei Levéltári Füzetek, Tolna Megyei Önkormányzat Levéltára, Szekszárd, 2009. 305-396.

FUKSZ Márta: Mézeskalácsos családok és vásározási körzeteik Tolna megyébe, Ethnographia 2010. 121. évf. 4. sz. 356-371.

INTERJÚ Petrits Szilveszterrel. Írott jegyzet, magántulajdon. 2015. INTERJÚ Stoll Lászlóval. Írott jegyzet, magántulajdon. 2011.

KOLTA László: A bonyhádi Stoll mézeskalácsos dinasztia, Wosinsky Mór Megyei Múzeum Néprajzi Adattár 956.

SZABADFALVI József: Mézeskalácsosság Debrecenben, Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 46. Debrecen, 1986.