Korabeli hamis tallér Gerjen határából Régészeti Gyűjtemény Gyarapodási naplószám: 2019-365 A hónap műtárgyaként szereplő tallér fémkereső műszerrel végzett leletfelderítés eredményeként került elő a mai Gerjen határába eső, és a középkori Vetlárral azonosítható valamikori falu területéről. Felületesen megnézve a viszonylag gyakori II. Ferdinánd főhercegi tallér nem tűnt hamisnak, a terepen csupán az volt szokatlan, hogy az előlapján erősebb rezes korrózió látszódott.  Tisztítás és alaposabb vizsgálódás után azonban egyértelmű lett, hogy a pénz hamis. Bár II. Ferdinánd több mint 30 éven keresztül (1564-1595) bocsátott ki hasonló éremképű tallért, így azok közt az eltérő verőtövek miatt igen sokféle található, mégis a bemutatott pénzünkön van több olyan különbség, több olyan jegy, ami bizonyítja a hamisságát. A felületi elváltozások, a korróziós nyomok és egy kisebb sérülés alapján anyagvizsgálat nélkül is látható, hogy tallérunk ún. szendvics szerkezetű, vagyis a réz magot vékony ezüstréteggel vonták be. A hamis tallér mérete is eltér a szokásostól: 2-3 mm-rel nagyobb az átmérője, ugyanakkor az anyaga miatt a súlya 5 grammal kisebb. A fentiek alapján a kiállított pénz ezüsttartalma lényegében elenyésző. A gerjeni lelet leginkább II. Ferdinánd 1580-as években vert talléraival mutat rokonságot. Előlapján a korróziótól helyenként alig olvasható FERDINANDUS . D[ei] : G[ratia] VRCHIDUX AUSTRI(???) (Ferdinánd Isten kegyelméből Ausztria főhercege) köriratban a főherceg jobbra forduló páncélos mellképét ábrázolták koronával, jobbjában jogar, ballját kardja markolatán tartja. A hátlapon DUX + BURGUNDISI COMES TIROLI(?)SI (Burgundia hercege, Tirol grófja) köriratban az Aranygyapjas rend láncával keretezve II. Ferdinánd koronás, kerek talpú, négyosztatú címerpajzsa, a szívpajzsban Tirol címerével. Különbségek az előlapon: bár a korróziótól a főherceg arcéle nem teljesen látszik, de az arcszőrzet kialakításában így is szembeötlő a különbség a jobb kézben lévő hatalmi jelvény, a jogar feje a verőtő hibájából adódóan hiányzik a magasan záródó, álló ingnyak kidolgozása elnagyolt, s a divatot lekövető szokásos maximum 3 redő helyett legalább 5 redőt ábrázol, amellyel így aránytalanul hosszú lett a főherceg nyaka a köriratban látható eltérések, hibák: hiányzik a betűk közötti elválasztó jelzés (G : A) A helyett V – ARCHIDUX helyett VRCHIDUX (így a szó értelmetlen) Különbségek a hátlapon: a címer elnagyolt kidolgozású és hibás: a sávok száma eltérő, a Habsburgok ősi címere: arany alapon koronás vörös oroszlán hiányos a címerpajzs feletti korona nem a szokásos főhercegi az Aranygyapjas rend gyatrán megformált szemekből álló láncához nem csatlakozik a báránybőr medál a köriratban található eltérések: hibás a BURGUNDISI alak (helyesen BURGUNDIAE, vagy a rövidebb formái: BURGUND, BURGUNDI) hibás a TIROLI.SI alak (helyesen:TIROLIS)   A tallér A középkorban az ezüst csak váltópénz volt, de a jelentős pénzforgalom miatt igény merült fel arra, hogy az általában 1:10 értékarány figyelembevételével legyen az aranypénzzel (dukát, gulden, florin-forint) egyenértékű ezüstpénz is. Ennek a legfőbb feltétele, a nagy mennyiségű ezüst adott az európai és az újvilági bányák révén. Bár Tirolban verték az első tallért, de az igazi bölcsője Csehország, ahol Sankt Joachimsthal (ma Jáchymov) mellett a Schlick grófok gazdag ezüstbányái és verdéi az 1520-as években közel 62 tonnányi ezüstből készült mintegy 2,2 millió darabbal árasztották el Európát. Innen az elnevezés is: a kezdeti „Sankt Joachimsthaler Guldengroschen” egyszerűsödött „Joachimsthaler” átmeneten keresztül „Thaler”-ra (magyarul tallér, angolul dollár). A Habsburg Birodalomban, benne a három részre szakadó Magyarországgal a 16. századtól a pénzrendszer tallér alapúvá lett, ami pedig általában 28 g 850 ezrelékes körüli finomságú ezüstből készült mintegy 40 mm-es átmérővel, s 2,5 mm-es vastagsággal. Ebből következik, hogy a forgalomban lévő sokféle tallér birodalom-, sőt Európa-szerte közel azonos értékben elfogadott fizetőeszköz volt.   A pénzhamisításról Mint ahogy korábbi évszázadokban, a pénzverés a középkorban is uralkodói felségjognak számított, ezért a pénzhamisítást felségsértésként ítélték meg, és jószágvesztéssel, vagy egyenesen halállal büntették. Az ország három részre szakadása után különösen nagy pénzhamisítási hullám indult meg. A végrehajtó-hatalmak gyengesége miatt nem tudtak érvényt szerezni a pénzhamisítás elleni törvényeknek, a pénzügyi állapotok zavaros volta pedig igen megnehezítette a hamisítványok kiszűrését. A hódoltsági területeken a pénzhamisítást elsősorban a törökökkel délvidékről érkező rácokhoz köthetjük, akiknek a dénárok (a tallér ezüst váltópénze) hamisításával foglalkozó műhelyeire Gaál Attila, K. Németh András, Tóth Gábor és Varga Máté kutatásai alapján Tolna megyében is találunk jó néhány példát.   Ferdinánd főherceg portréja 1529-1595 I. Ferdinánd német-római császár, magyar király és Jagelló Anna negyedik gyermeke, osztrák főherceg, Hátsó-Ausztria uralkodó főhercege, magyar, cseh, német királyi herceg, német-római császári herceg, Tirol (hercegesített) grófja. A császári, királyi trónt nem ő, hanem bátyja, Miksa, majd annak gyerekei örökölték. II. Ferdinánd portréja     II. Ferdinánd címere   Az Aranygyapjas rend Az Aranygyapjas rend egy lovagrend, amelyet Jó Fülöp burgundi herceg 1429-ben alapított, harmadik nejével, Izabella portugál hercegnővel történt egybekelése alkalmával, a Megváltó, Mária és Szent András tiszteletére, a keresztény hit és a katolikus szentegyház védelmére, az erény és a jó erkölcsök növelésére. A rend alapítását követően először a burgundi hercegek, majd a Habsburgok spanyol ágának, később a Habsburgok osztrák ágának is a legfontosabb rendjele lett. Aranygyapjas rend lánca     Fotó: Retkes Tamás Grafika: Vicze László Szöveg: Czövek Attila   Felhasznált irodalom: Gaál Attila: Falusi pénzhamisító műhelyek emlékanyaga a Tolna megyei Tevel és Bonyhádvarasd határából. WMMÉ 28 (2006) 105-132. Gyöngyössy Márton: Középkori és koraújkori hamispénzverés Nyugat-Magyarországon. Az Érem LXXII. (2016) 30-34. Nagy Jenő: Újabb két XVI. századi hamis éremlelet Vámtelekről. NK 110-111 (2011-2012) 139-144. Varga Máté: 17. századi pénzhamisító műhely leletei Pincehely határából WMMMÉ XXXVIII. (2016) 329-348.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
•