Tolna megyei életképek 20.

Az első térítésmentes véradónap Szekszárdon

Hazánkban 1954. november 27-én köszöntötték először a rendszeres véradókat és jutalmazták őket kitüntetésekkel. A Magyar Vöröskereszt javaslatára 1988-tól minden évben ezen a napon, november 27-én ünnepeljük a Magyar Véradók Napját. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Vöröskereszt kezdeményezésére – 2004 óta – a Véradók Világnapját is megünnepeljük, mégpedig minden évben június 14-én, Karl Landsteiner születésnapján. A világnapok célja, hogy felhívják a figyelmet a vérkészletek szükségességére, a véradás fontosságára és természetesen, hogy köszönetet mondjanak a véradóknak önzetlen segítségükért. A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat közös munkájának köszönhetően mintegy félmillió embertől vesznek vért évente. A rendszeresen szervezett véradásokra a 18 és 65 év közötti egészséges emberek jelentkezését várják. A nők évente négyszer, a férfiak pedig ötször adhatnak – alkalmanként általában 4,5 dl – vért. Minden egység vérből háromféle vérkészítményt állítanak elő. Innen ered a híres jelmondat: Adj vért és ments meg három életet!

A vérátömlesztés a legkorábban alkalmazott „szövetátültetés”. Az első vérátömlesztéssel kapcsolatos próbálkozások a 17. században állatkísérletekkel kezdődtek. A 19. század elején egy angol orvos, James Blundell kezdett el a kérdéssel komolyan foglalkozni, akinek lehetősége nyílt arra, hogy tapasztalatait emberi páciensen – egy gyomorrákban haldokló betegen – is kipróbálja. A beteg állapota kezdetben javult, azonban a kísérlet után 56 órával elhunyt. Blundell 1825-ben hajtott végre először sikeres vérátömlesztést, amit további négy sikeres beavatkozás követett. Az évek során tíz vérátömlesztést végzett el, de csak öt esetben élték túl a páciensek a transzfúziót. Idővel a kutatásoknak köszönhetően lehetővé vált az emberi vér alaposabb megismerése. A 19. és a 20. század fordulóján ismerte fel egy osztrák orvos az emberi AB0 vércsoportrendszert. Ez a felfedezés – amelyért Karl Landsteiner 1930-ban Nobel-díjat kapott – lehetővé tette, hogy az arra rászoruló betegek a megfelelő donoroktól kapjanak vért. Karl Landsteiner Alexander S. Wienerrel közösen azonosította az RhD antigént, amelynek figyelembevétele szintén elengedhetetlen a megfelelő vér kiválasztásánál a vérátömlesztéskor. Néhány évtized elteltével a vércsoportrendszerek tekintetében már tökélesen biztonságosnak bizonyult a véradás, a különböző kórokozókat azonban csak az 1960-as évektől kezdték el kiszűrni a vérből. A gyógyítás mára már elképzelhetetlen véradók nélkül, mivel a világban két másodpercenként van szüksége valakinek valamilyen vérkészítményre.

Az első térítéses véradást Magyarországon Kubányi Endre szervezte 1935-ben. A Magyar Vöröskereszt 1939 óta foglalkozik véradások szervezésével. A II. világháború alatt jött létre a Magyar Vöröskereszt Véradó Központja, amelynek tevékenységét 1949-től az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) vette át. 1959-ben a Magyar Vöröskereszt I. Kongresszusa hazafias cselekedetnek minősítette a véradást, a II. Kongresszus pedig már célul tűzte ki a térítésmentes véradásra történő áttérést. 1959-től a véradás önkéntes és térítésmentes Magyarországon. Tolna megyében szervezett vérellátásról 1953 óta beszélhetünk, ekkor alakult meg az első Vértranszfúziós Állomás dr. Sólyomvári Nándor vezetésével Szekszárdon, a Megyei Kórházban. A térítésmentes véradás megszervezése és a korszerű vércsoport-szerológiai módszerek bevezetése dr. Kolombusz László nevéhez fűződik, aki 1958 és 1987 között volt a Vérellátó vezetője.

Szekszárdon 1961. október 17-én rendezett először térítésmentes véradónapot a Vöröskereszt járási titkársága. Nagy volt a nyüzsgés a városi művelődési házban, sokan jelentkeztek a véradásra, de nem mindenki felelt meg a kritériumoknak. A véradónak be kell töltenie a 18. életévét, de nem lehet több, mint 65 éves. Két véradás között el kell telnie legalább 56 napnak és fontos szempont, hogy egészségesnek kell lennie. Végül 173-an bizonyultak alkalmasnak. A régi rendszeres véradók közül számosan döntöttek úgy, hogy ezután térítés nélkül is adnak vért évente egyszer, de nagyon sokan voltak első véradók a rendezvényen. A 168 első véradó közül ötvenen kerültek fel a véradó állomás listájára, mivel aláírták a nyilatkozatot, hogy ezentúl rendszeresen adnak vért. A véradás szervezetten folyt, előre ütemezett sorrend szerint érkeztek a potenciális donorok az üzemekből, hivatalokból és az iskolákból. A művelődési ház nagytermében felvették a jelentkezők személyi adatait és válaszolniuk kellett néhány kérdésre az egészségi állapotukkal kapcsolatban. Miután aláírták a nyilatkozatot, hogy nem hallgattak el semmit, következett az alapos orvosi vizsgálat és a vércsoport megállapítása. Miután a jelentkező alkalmassága bizonyítást nyert, kerülhetett sor a véradásra. A művelődési ház arra kijelölt helyiségébe már csak fehér köpenyben és szájkendővel léphettek be a véradók. Egyszerre három-négy embertől vettek vért az orvosok és ápolónők. A nap végére a 173 véradó összesen 47 liter vért adományozott önkéntesen és térítésmentesen, hogy ezzel önzetlen segítséget nyújtsanak embertársaiknak.

A Magyar Vöröskeresztnek 1600 véradóra van szüksége naponta, hogy biztosítani tudja a szükséges vérkészleteket. Embertársaink gyógyulását segíthetjük, ha részt veszünk egy-egy véradáson. Ezért – ha alkalmasak vagyunk és módunkban áll – nyújtsuk a karunkat, és ne feledjük: Aki vért ad, életet ad!

Források:

Tolna Megyei Népújság, 1961. október 28. (XI. évf. 255. sz.) 5.

Az Országos Vérellátó Szolgálat honlapja https://www.ovsz.hu  

A Magyar Vöröskereszt véradással foglalkozó oldala https://www.veradas.hu/

Fotók: Jantner János (WMM Újkortörténeti archívfotó-gyűjtemény)

Szöveg: Mácsainé Iván Éva