A hónap műtárgya

2024. március

Sárközi nagybársony reprodukciója

Készítő: Minorits Jánosné Szűcs Julianna

WMM Néprajzi gyűjtemény, ltsz: 2024.2.1.

A hónap műtárgya a sárközi nagylányok ünnepi fejdísze, a nagybársony. Kiválasztása és bemutatása több szempontból is figyelmet érdemel. Egyrészt a múzeum néprajzi gyűjteményéből eddig hiányzott a sárközi nagybársony, másrészt a hiteles reprodukciót elkészítő Minorits Jánosné (Szűcs Julianna) révén egy olyan Népi Iparművész munkája került a gyűjteménybe, aki napjainkban is fontos és aktív szerepet játszik a sárközi népművészet fennmaradásában. Éppen ezért jelen írás az alkotóról és a nagybársony elkészítéséről szól.

Minorits Jánosné 1945-ben született Sárpilisen. Házasságkötése (1959) után Őcsénybe költözött. Egy év múlva belépett a Sárközi Háziipari Szövetkezetbe, ahol mesterétől, Werner Andrásné Katica nénitől elsajátította a bonyolult szövési technikákat, a textilek szélére kerülő rojt- és rostkötést.

Minorits Jánosné népviseleti ruhadarabokat az 1970-es évektől, a hozzá tartozó kiegészítőket (nagybársony, menyasszonyi fejdísz, nyakbodor, vőlegénybokréta, kalapdísz) az 1990-es évektől kezdve gyárt megrendelésre. A nagybársony elkészítésének technikáját mondhatni autodidakta módon sajátította el. Egy régi párta szétbontása és felújítása során ismerte meg a felhasznált anyagokat és az összeállítás módját. Első nagybársonyát 1996-ban fejezte be, amivel egy év múlva a XII. Országos Népművészeti Kiállításon 3. helyezést ért el. Azóta hetvenhez közelít az általa elkészített párták száma.

Juliska néni nemcsak szövőként, népviselet- és babakészítőként, hanem e komplex tudás átadójaként is ismert. Éveken keresztül tanított a Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium népviseleti ruhakészítő szakán, Budapesten a Hagyományok Házában, mellette több, Tolna vármegyei településen oktatta a nagybársony, a hátpántlika, a nyakbodor és a buba elkészítését. Évente többször vesz részt országos és helyi népviseleti bemutatókon, kiállításokon, ahol öltöztetést vállal és előadást tart a sárközi hagyományokról. A mai napig vannak tanítványai, illetve a szakmai fórumokon mindig kikérik véleményét a sárközi népviselettel kapcsolatban. 2001-ben méltán érdemelte ki a Népi Iparművész címet szövő és rostkötő kategóriában, majd az XVI. Országos Népművészeti Kiállításon (2015) arany oklevéllel jutalmazták nagybársonyát és két rojtos nyakdíszét.

A hónap műtárgyaként kiállított nagybársony használatáról az 1880-as évek óta vannak írott források. Előtte a tülköspárta díszítette a fiatal lányok fejét, ami egyben a menyasszonyi koszorújuk is volt. Valószínűleg a sváb (katolikus) lányok mirtuszkoszorúinak a hatására terjedt el az újfajta párta a Sárközben, amit a meglévő anyagok felhasználásával a települések és a fiatalok a saját ízlésükre alakítottak át. Őcsényben és Sárpilisen a nagybársony terjedt el mint kedvelt forma.

A nagybársony három részből áll, amiket régen egyesével tettek fel a lányok fejére. A táncházmozgalom megindulása után elterjedt a nagybársony önálló részeinek az összevarrása, ahogy ez a múzeumi reprodukciónál is megfigyelhető. „Ma már a táncosoknak nincs idejük mindet külön fölkötözni. Muszáj összevarrni, a táncosok gyorsan feldobják, hátul összekötik. Rádobják a hátpántlikát, és kész.”

A párta legelső része a homlokbársony. Alapja egy 3 cm széles, fekete bársonycsík, melynek mindkét végét 10 cm hosszan, hat-hét rétegben megrakott fekete selyemszalag díszíti, tetejükre pedig zöld színű borsógyöngy, melléjük egy-egy virág kerül. A bársony homlok felőli széle több rétegben felvarrt, színes szalagokban (zöld, piros, kék) és ezüst csigacsipkében végződik.

A kisbársony, vagy más néven gyöngyös bársony piros színű, rakott szalagdísze szinte ki sem látszik a mirtuszvirágok alól. Pedig a sűrűn, 4 mm-es hajtásokat tartalmazó szalagból 5 métert kellett felhasználni a kisbársony alapjához. Erre lettek felerősítve egymás mellé az előzőleg elkészített, drótra fűzött mirtuszcsokrok (25–30 db). Utóbbiak készítésekor Minorits Jánosné a boltban beszerezhető, fehér színű mirtuszágakból apró, hat-hét szálat tartalmazó csokrokat kötött, amiket a párta színvilágához igazodó színűre festett (ezüst, arany, piros, lila, rózsaszín, kék). Száradás után a mirtuszok mögé még egy sor selyemvirág került, ami már színben és méretben illeszkedett a nagybársony virágaihoz.

A párta harmadik része a nagybársony, melyről az egész fejdíszt is elnevezték. Erre kerülnek a piros színű virágok négy sorban, amiből mintegy 60 darabra van szükség. Közöttük kapnak helyet a fej két oldalán szimmetrikusan elhelyezkedő színes virágok (két lila, hét rózsaszín), a kása- és szalmagyöngyből fűzött levelek és szirmok, a ruhaanyagból készült bogyók (két kék). A hátsó virágsorában kiemelkedik három, aranyszálakból sodort rezgő, mellettük piros és sárga zabszemgyöngy, középen egy gyöngyvirággal.

A párta hátulja szintén mívesen kidolgozott. Egyrészt itt látszanak a zseníliaszálakra fűzött aranygyöngyök, a csüngő barkavirágra hasonlító berék, másrészt előtűnik a legyezőszerűen szétnyíló, kilenc-tíz rétegben megrakott, fekete selyemszalag, amiből 10 métert kellett felhasználni a párta elkészítéséhez.

A párta minden apró darabja egyesével készül el, így nemcsak lassú, precíz munkáról van szó, „de az ember keze egy idő után megérzi a sok vágást, drótozást, ragasztást.” A sárközi nagybársonyt Minorits Jánosné a múzeum kérésére állította össze, ami 2023-ban került a néprajzi gyűjteménybe. E nagyra becsült műtárgy kiállításával szeretnénk kifejezni köszönetünket és a sárközi népművészet tovább élése feletti örömünket.

Felhasznált irodalom

Fél Edit: Női ruházkodás a Sárközben. Ethnographia 102 (1991) 9–49.

Kovách Aladár: A Tolnamegyei Sárköz népviselete I. Néprajzi Értesítő VIII (1907) 71–94.

Minorits Jánosné: A sárközi népviselet – Őcsény. Szekszárd 2018.

Interjú Minorits Jánosné Szűcs Juliannával. 2023. július 20. WMM NAD 1107–2024.  

Szöveg: Dr. Fuksz Márta

Fotó: Retkes Tamás