„Nyár + iksz + nagyi = pipa
Nyári iskolai közösségi szolgálatos program a múzeumban
Töltsd le az iskolai közösségi szolgálatot a nagyiddal a szekszárdi múzeumban! Vegyetek részt együtt a közösségi programokon, beszélgessetek, játszatok és közben peregnek a szolgálatos órák is! „
A nyár + iksz+ nagyi – iskolai közösségi szolgálat egy kötetlenebb formájú közösségi szolgálatos program a szekszárdi múzeumban, melynek célja a generációk közelítése saját kapcsolatokon keresztül. A nagyszülők és unokák számára lehetőség egymást jobban megismerni, minőségi időt tölteni egymással. A gyermekek számára ismeretszerzés is, hiszen a múzeumban az őket körülvevő kulturális térben dolgozunk, gondolkodunk és alkotunk, a nagyszülők számára pedig a szociális és társasági élet egy jó helyszíne lehet.
A programban az irodalomterápia módszertanával dolgozunk, versek és próza segítségével ismerkedünk az első foglalkozásokkor, majd a kiállításokban is egy-egy tárgyat vizsgálunk meg. A vizsgálati szempontok a történelmi háttéren kívül inkább a saját tapasztalat, emlékek és tudás felelevenítéséről és továbbadásáról fog szólni.
Úgy is lehet jelentkezni, hogy csak gyermek vagy csak nagyszülő korú jelentkező, így nemcsak lehetőség van a programon részt venni, de nagyon hasznos tapasztalásokat, esetleg barátságok megkötésére is sor kerülhet.
Az első találkozó után megbeszéljük, hogy a programon részt vevőknek mikor lesz alkalmas a másfél órás foglalkozás.
Tematika:
heti egyszer másfél óra a nyár folyamán
Tematika:
Együttműködő partnerek:
Intézményi kapcsolattartó, koordinátor:
Halasi Ivett
Elérhetőségek:
halasi.ivett@womm.hu
+36-20-431-9869