A hónap műtárgya

2026. szeptember

ZSOLTÁR VAGY IMAKÖNYV ALAKÚ PÁLINKÁS BUTELLA

Néprajzi gyűjtemény, leltári szám: 080.1.50. (Régi leltári szám: N 61.87.)

Méret: magasság: 15,8 cm, hosszúság: 11,5 cm, szélesség: 6,3 cm

Készítés ideje: 1859

Készítés/használat helye: Ozora/Ozora

Készítő: Horváth Ferenc

A butella – más néven butykos, flaska, palack, butélia – pálinka tárolására és szállítására használt cserépedény volt. Mivel el kellett férnie zsebben vagy tarisznyában, a kisebb méretű kerámiák csoportjába tartozik. A butellák alakja rendkívül változatos: többségüknek ovális, lapos, négyzetes hasáb vagy henger alakú teste van, de ritkán előfordulnak könyv, még ritkábban hordó, ember (nő, férfi) vagy állat (pl. bárány, kacsa, disznó) alakú edények is.

Jelen írás műtárgyát zsoltár, imakönyv vagy biblia formájú butéliának is szokták nevezni, és több szempontból is figyelmet érdemel. Egyrészt ez a típus ritkán fordul elő a Dunántúlon, másrészt a műtárgy vallásos jellege mellett megmutatja készítője és használója fanyar humorát, miszerint az ájtatos könyvnek tűnő butella „lelke” a jófajta pálinka volt, amit a kabát alatt a templomba is elvihettek.

A néprajzi gyűjteményben található közel 170 éves butélia gerincén olvasható szöveg, amit kézírással karcoltak bele, jelentős információkat tartalmaz. Itt olvasható a készítő és az új tulajdonos neve is. A felirat a 19. századra jellemző helyesírással, archaikus szóhasználattal készült, továbbá tisztázza a létrehozás körülményeit és rávilágít bizonyos családi kapcsolatokra, melyek megegyeztek a leltárkönyv adataival.

„Horváth Ferentz Tsinálta/Készült az 1859'dik ben/Horváth Ignatz Testvér Ötstse/Számára/M A/K”

Az Ozoráról származó butellát ifj. Horváth János, Horváth Ferenc fazekasmester dédunokája ajándékozta az Ozorai Járási Múzeum egyik alapító muzeológusának, ifj. Poór Ferencnek 1961-ben. A későbbi átszervezések következtében (1965) az ozorai gyűjtemény – a műtárggyal együtt – a Wosinsky Mór Múzeum néprajzi részlegébe került.

A butella külsőségeiben és stílusában is hasonlít a 19. század második feléből az alföldi fazekasközpontokból (pl. Hódmezővásárhely, Mezőtúr, Karcag, Tiszafüred) származó imakönyv alakú palackokhoz. Egyöntetű, középbarna színű földfestékkel, majd a fényességet biztosító átlátszó ólommázzal vonták be. A butykos alját, oldalát és tetejét, illetve az utóbbin található keskeny ivónyílást hasonló módon színezték törtfehér festékkel, ami a valódi könyvek lapszínére utal. Készítője külön figyelmet szentelt a könyv megmunkálására: a két borítón és a gerincen látható cikkcakkmintázat a bőrkötés varrását utánozza, míg az oldalába karcolt csíkok a lapok rétegzettségét imitálják, megerősítve a könyvszerűséget. A kerámia elő- és hátlapján található, domborműszerűen kiemelkedő piszkosfehér színű, talpas keresztek pedig a könyv vallási jellegére utalnak, amivel egy imakönyv illúzióját keltik. További (megválaszolatlan) kérdéseket vetnek fel a gerinc alján olvasható, pecsételővel készített M A és K betűk, illetve a lapszélre nyomtatott A betű jelentése. Vallásos könyvről lévén szó, előbbieknek Mária (vagy Ave Maria) lehet a feloldása, míg utóbbi kettő megfejtése várat magára.

A család történetének további kutatása közben kiderült, hogy Horváth Ferencet birtoka alapján földművesként tartották számon a vármegyei összeírások (1857, 1872, 1875), azaz csak az év egy részében dolgozott keramikusként.

A családról további adalékokkal szolgálnak a múzeum egyéb, szintén az ozorai gyűjteményből származó kerámiái. A leltárkönyvi bejegyzések és a kerámiákon található pecsét/tulajdonjegy alapján ismert, hogy Horváth Ferenc két leszármazottja, Horváth János és Horváth Boldizsár már valóban fazekasmesterek voltak, akik Veszprémben és Simontornyán éltek a 19–20. század fordulóján, továbbá termékeikkel ellátták Ozorát és a környező településeket is.

A családról szóló kutatást nehezítette, hogy Tolna vármegye fazekasságának története csak részben feltárt és feldolgozott. Ennek oka, hogy az Ozora környéki (Kapos-menti) fazekasságról kevesebb adat és forrás maradt fent, mint a nagyobb ellátó központokról (Szekszárd, Mórágy, Szakcs). A környéken dolgozó fazekas családokból nem alakultak ki stílusokat meghatározó dinasztiák a 19. század végére. Az itt alkotó kézművesek főként paraszt fazekasok voltak, akik szerényebb díszítésű (egyszerűbb minták és színek), mindennapi használati tárgyakat készítettek. Jövedelmük nagy része a földbirtokukból származott, így csak az év kisebbik részében űzték az ipart. Azonban szakmai tudásuk elég volt ahhoz, hogy ünnepi alkalmakra egyedi kerámiát készítsenek. Ilyen paraszt fazekas lehetett Horváth Ferenc is, aki e különleges alakú pálinkás butellát öccsének, Horváth Ignácnak szánta ajándékba.

Felhasznált irodalom

Balázs Kovács Sándor – Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. Szekszárd 1999.

Csupor István: A Dunántúl, a Felföld és a Felső-Tisza-vidék népi kerámiaművészete. Budapest 2013.

Csupor István – Csuporné Angyal Zsuzsa: Fazekaskönyv. Budapest 1998.

István Erzsébet: Butella. In: Magyar Néprajzi Lexikon I. A–E. Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest 1977, 392–394.

Jekelfalussy József: Magyarország iparosainak és kereskedőinek czím- és lakjegyzéke. Budapest 1885.

Jekelfalussy József: Magyarország iparosainak és kereskedőinek czím- és lakjegyzéke. Budapest 1892.

Kresz Mária: Magyar fazekasművészet. Budapest 1991.

Források

Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára, Megyehatósági iratok XII E 2045/1857.

Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára, Választói névjegyzék, 1872. https://mnl.gov.hu/mnl/tml/valasztoi_nevjegyzekek (elérés: 2026. 06. 11.)

Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára, Választói névjegyzék, 1875. https://mnl.gov.hu/mnl/tml/valasztoi_nevjegyzekek (elérés: 2026. 06. 11.)