2013. augusztus - Vörös Sas Rend I. osztály2013. augusztus - Vörös Sas Rend I. osztály

Újkortörténeti gyűjtemény Leltári szám: 84.32.3. Méret: keresztátmérő: 5,5 cm, csillagátmérő: 8,5 cm, szalag: 90x10 cm Lelőhely: Bonyhád, régi anyagként nyilvántartott Az érdemrendet 1705. november 17-én Georg Wilhelm von Brandenburg-Bayreuth trónörökös alapította udvari lovagrendként az angol Térdszalagrend mintájára, amit egy angliai utazása során ismert meg. 1792-től, miután a frank Hohenzollern területek átkerültek Poroszországhoz, porosz érdemrenddé vált. A Vörös Sas Rend a Fekete Sas Rend után a második legmagasabb porosz kitüntetés volt. 1810-ben a rendet három osztályba osztották. 1818-ban a kitüntetést csillaggal egészítették ki, és létrehoztak egy negyedik osztályt is. 1861-ben létesítették a kitüntetés legmagasabb fokozatát, a nagykeresztet. A kitüntetést az uralkodóháznak tett szolgálatért adományozták 1918-ig. 1810 óta a rend jelvénye felfelé szélesedő végű, fehér zománcos György-kereszt arany széllel. Előlapján a brandenburgi vörös sas, karmai között babérággal. A hátlapon a porosz királyi korona alatt FW monogram. A rend szalagja fehér, két narancs színű csíkkal. A mellcsillag nyolcágú, ezüstből készült, közepén a brandenburgi vörös sas babérággal a karmai között, körülötte fehér zománcon a rend jelmondata SINCER ET CONSTANTER (őszinte és állandó). A kitüntetés múzeumba kerülésének pontos körülményei nem ismertek. A leltárkönyv Bonyhádról származó, régi anyagként tartja nyilván, csak valószínűsíteni lehet, hogy az 1950-es évek állomosításai során került a műtárgy intézményünkbe. A bonyhádi származási hely, valamint az életrajzi adatok alapján joggal feltételezhetjük, hogy a kitüntetés a Perczel-családhoz, személy szerint Perczel Dezsőhöz köthető. A Perczel-család Tolna megye egyik legtekintélyesebb középbirtokos nemesi családja. A Perczelek Bonyhád környékén telepedtek meg, miután József 1743-ban 45 ezer forintért megvásárolta Schilson bárótól a bonyhádi uradalom 17 ezer holdját. A megtelepedést követően azonban erőteljes birtokosztódási folyamat indult el, aminek eredményeként az egy főre eső birtoknagyság az 1840-es évekre már alig haladta meg a 600 holdat. A birtokvesztés folyamata a jobbágyfelszabadítást követően tovább folytatódott, a 19. század végén már csak két Perczelnek maradt birtoka a megyében. Ilyen körülmények között a korábbi státusz megőrzésére a családnak jószerivel egyetlen eszköze maradt: a hivatalvállalás. Valószínűleg ezzel is összefüggött, hogy a Perczelek körében nagy hangsúlyt kapott a gyerekek iskoláztatása. A hagyományokhoz illeszkedően a fiúk elsősorban jogi, illetve katonai végzettséget szereztek. A népes família kiterjedt kapcsolatrendszere is segítette a sikeres hivatalvállalást a megyei önkormányzatokban való szerepvállaláson túl is. A reformkori hagyományt meghaladva a kiegyezést követően a Perczelek nem idegenkedtek, sőt törekedtek a központi kormányszervek munkájában való részvételre. Miniszteri bársonyszékig elsőként Perczel Béla (1819-1888) jutott, aki 1875 és 1878 között az igazságügyi tárca vezetője volt. Fia, Perczel Dezső (1848-1913) apjáéhoz hasonló utat járt be. A kiváló eredménnyel végzett jogi tanulmányokat követően ügyvédi vizsgát tett, majd a vármegye szolgálatába állt: aljegyző, a völgységi járás főszolgabírája, nagyon fiatalon, mindössze huszonkilenc évesen alispán. Apjához hasonlóan országgyűlési képviselőként maga is eljutott a parlament alelnöki székéig (1892), ezt követően pedig a Bánffy-kormány belügyminiszterévé nevezte ki a király (1895-1899). Belügyminisztersége idején, 1897-ben adományozta Vilmos porosz király a Vörös Sas Rend I. osztálya kitüntetést Perczel Dezsőnek. Rövidesen Ferenc József is magas kitüntetéssel, a Vaskorona Rend I. osztályával ismerte el minisztere tevékenységét.