Néprajzi gyűjtemény Leltári szám: 61.22.1. Méretek: hosszúság: 67 cm, szélesség: 52 cm, magasság: 9,5 cm A céh az azonos szakmát folytató kézművesek érdekvédelmi szervezete volt a feudalizmus korában. Végső felszámolásukra csak 1872-ben került sor. A céhes ipartörténet korából rengeteg tárgyi emlék maradt fent, melynek egyik különleges példánya a márványból faragott litográf negatívkő (1. ábra), mellyel a szekszárdi mészáros céh mesterlevelét nyomtatták az 1830-as években. A kövön látható szöveg tanúsága szerint a Tolna megyei „nemes mészáros czéhbeli mesterek”adják „tudtára mindenkinek, akiknek illik”, hogy céhlegényüket felszabadították, azaz önálló mesterré avatták. A mesterré válásnak a céhek fennállása alatt mindig nagyon szigorú feltételei voltak. Az inasként és legényként eltöltött sok éves tanulás, a külföldön való vándorlás és tapasztalatgyűjtés után tudásukat bizonyítandó vizsgát tettek - úgynevezett céhremeket készítettek – a legények a mesterek előtt. A mészárosok esetében ez a szarvasmarha szakszerű levágásából és feldarabolásából állt. A Tolna megyei egyesült mészáros céh 1749-ben alakult meg. Erről tanúskodik a céhlevélen látható pecsét (2. ábra) is. A korábban kézzel írt mesterleveleket váltotta fel a litográf márványkővel való sokszorosítás lehetősége. A litográf eljárással történő kőnyomtatás a Münchenben élő Alois Senefelder nevéhez fűződött, aki az 1790-es évek végén találta fel és dolgozta ki az addig nem ismert új nyomtatási technológiát. A bonyolult kémiai reakciókra alapozott eljárás során – mely a víz és a zsír kölcsönös taszító tulajdonságára épült – mind a nyomó-, mind a nyomtatandó felületet kezelték, és ezáltal befolyásolták a papír festékfelvevő képességét. A litográfiai nyomtatás kezdetekor kőtáblákat, márványtáblákat használtak nyomófelületként. Igazi mestermunkának számított a márványtábla kifaragása, az aprólékos díszkeret elkészítése, illetve a tükörírással megírt szöveg kivésése, mely a nyomtatás után lett balról jobbra olvasható. A litográf negatívkő pontos korát nem ismerjük, de egyéb források segítségével megállapíthatjuk, hogy valamikor 1832 és 1838 között keletkezhetett. A múzeum gyűjteményében 1832-ből származik a legkorábbi, kézzel írt és díszített mészáros mesterlevél (3. ábra), majd 6 évvel később már a nyomtatott (2. ábra) szabaduló levelet használta a céh, melyet az addigra elkészült litográf negatívkő segítségével készítettek. A mesterleveleken felfedezhetőek a korszakra és céhre jellemző formai követelmények, melyek között számos apró eltérést is találhatunk a részletesebb vizsgálódás során. A nyomtatással készült szövegen (2. ábra) látszik, hogy a személyes adatok helyét (nevek, helységek, időpontok) üresen hagyták a márványkő faragásakor, és minden alkalommal kézzel töltötték ki. A szövegek körüli gazdagon díszített keret jellemző motívumai a címer és a hozzá tartozó angyalok, a virágkompozíció, a bőségszaru, a céhpecsét körüli növénykoszorú oroszlánokkal és drapériával. Szekszárd – mint híres borvidék esetében nem véletlen – hogy a címert szőlőfürtös koszorú veszi körül. Szinte kihagyhatatlan az adott céhre jellemző tárgyak, mesterségbeli eszközök megjelenítése. A mészárosok esetében főként az ökörfej, a bárd, a kés, a mérleg jelképezte a szakmát, melyek a hivatalos céhpecséteken is helyet kaphattak. Külön figyelmet érdemel Szekszárd mezőváros látképe, mely az 1830-as állapotokat tükrözi. A litográffal elkészített fekete színű nyomtatás után kézzel festették ki a képet, illetve rárajzolták a hiányzó részeket. Szekszárd város szimbólumait jelenítették meg mindkét mesterlevélen: a szőlővel borított dombvidéket, a présházakat, de a legjelentősebb épületek is helyet kaptak, mint a vármegyeháza, a katolikus templom, (az 1832-es mesterlevélen a református templom is), a legelő szélén álló marhavágóhíd, valamint a Bartina-hegyen álló három kereszt. Az aprólékosan kidolgozott 1832-es mesterlevélen a három kereszt között még a két szobor alakzata is látható. A litográf kő, mint műtárgy történetét csak részleteiben ismerjük. 1961-ben Babus Jolán – a múzeum akkori munkatársa – talált rá a kőre a Mérey utcában. Az emeletes Boda-présház (4. ábra) földszinti részének verandájába volt befalazva. A ház ekkor már dr. Schneider Zoltán szekszárdi szakorvos tulajdonában volt, aki a múzeumnak ajándékozta a követ. Tóth István – szintén a múzeum régi munkatársa, állandó ásatási munkása – véste ki (5. ábra) és hozta be négykerekű kiskocsin (6. ábra) a körülbelül 60-70 kg-os márványtáblát, mely azóta gazdagítja a néprajzi gyűjteményt. Szöveg: Fuksz Márta Grafika: Sági Apollónia Fotó: Retkes Tamás   Felhasznált irodalom:   ÉRI István - NAGY Lajos - NAGYBÁKAY Péter (szerk.): A magyarországi céhes kézművesipar forrásanyagának katasztere. I—II. Budapest 1975-76. Dr. GARA Miklós (szerk.): Nyomdaipari enciklopédia. Budapest, 2001. SELMECZI KOVÁCS Attila: Mészáros- és hentesipar. In: Magyar Néprajz III. Kézművesség, Budapest, 1991. 214-220. Dr. SZILÁGYI Mihály: Szekszárd a kései feudalizmus korában (1686-1847). In: Szekszárd város történeti monográfiája, Szekszárd, 1990. 95-208.208. 2. ábra (WMMM Történeti gyűjtemény) - Tolna megyei mészáros céh mesterlevele 1838. 3. ábra (WMMM Történeti gyűjtemény) - Tolna megyei mészáros céh mesterlevele 1832. 4. ábra (Néprajzi gyűjtemény) - Boda présház (Dr. Schneider Zoltán háza) 1961. 5. ábra (Néprajzi gyűjtemény) - Tóth István bontja a követ. 1961. 6. ábra (Néprajzi gyűjtemény) - Tóth István a kővel a múzeum előtt. 1961

• 
• 
• 
• 
• 
•