A hónap műtárgya 2020. augusztus Szemeskályha koronás kupoladísze Decs-Ete mezővárosból Régészeti gyűjtemény: E.2005.7.1.-E.2005.7.3. Méretek: mérhető magasság: 20 cm, mérhető szélessége: 15 cm (ívhossz), falvastagság: 3–5 mm, a gomb átmérője: 4 cm Lelőhely: Decs-Ete, „fazekasház környéke” 7. ház – 35. gödör különböző részeinek betöltéséből Leírás: hengeres palásttal, gyorskorongon készült tárgy darabjai. A palást belső oldalán finom korongolásnyomok láthatóak. A paláston kívül, szabályos elrendezésben korongolással készült, csúcsos, gombszerű rátétek láthatóak. A paláston, a gombok közötti részeken, legalább két sorban nagyjából egyenlő szárú háromszög formájú, levélszerű kivágások láthatóak, amelyek alul, a háromszögek talpán középen négyszög vagy téglalap alakú kivágásban zárulnak, mintegy szárként. A levélszerű kivágások közül többnek csak a részletei figyelhetők meg. A paláston még nyers állapotban vágták ki a mintát. Az oromdísz palástja külön, enyhén domború testként készült, arra illesztették rá egyenletes távolságban a szintén külön korongolt gombokat, majd a felületet lesimították. A lakóház fűtése az évszázadok során megkerülhetetlen probléma volt a mindennapokban a Kárpát-medencében. Ete településen már az Árpád-korra keltezhető fűtőberendezéseket találtunk a házakban. Ezek ekkortájt kemencék voltak, amelyek az idő előre haladtával lehettek kürtősek is. Ez igen fontos szempont volt, hiszen a kürtő alkalmazása a lakóhelyiség füstmentességét tette lehetővé és ezzel együtt a kényelmesebb életet is jelentette. A több helyiségből álló házaknál a meleget adó berendezést, kályhát a szoba melletti helyiségből fűtik, azaz kívül fűtős lesz. Az Alpok vidékén megjelenő kályha, kemence meglehetős kényelmet biztosított abban a helyiségben, ahol felépítették. A királyi udvarban Anjou királyaink időszakában a 15. században már csempékből készítettek kályhákat. Az újdonság elterjed a főurak, majd a mezővárosi polgárok otthonában is. Általában azonban nem a drága, mázas csempéket használták mezővárosokban, hanem a vidéki fazekasok által elkészíthető egyszerűbb elemeket, kályhaszemeket. Előfordul a kályhaszemek kombinálása is kályhacsempékkel. Ezek lehettek a királyi udvar kályháin használt darabok másolatai, gyakran mázatlan formában, de készíthettek önálló tematikával csempéket. A kályhák történetében tehát két típusú kályhát különítünk el, a csempe- és a szemeskályhát. A szemeskályha egyik alaptípusát éppen Ete mezőváros 1935. évi ásatásán találta Csalogovits József, Tolnavármegye Múzeumának igazgatója. Egy többosztatú házat tárt fel, benne in situ helyzetben egy bögrés kemence maradványait. rekonstrukcióját évtizedek múltán Sabján Tibor készítette el, amely alaptípus közismertté vált a régészeti és néprajzi szakirodalomban. Az utóbbi évtizedek ásatásai alapján (1996 óta folytatjuk Miklós Zsuzsa régésszel Ete mezőváros vizsgálatát) azt mondhatjuk azonban, hogy az egykori mezőváros területén sokféle szemeskályha állhatott. Felépítésük fő vonásokban egyforma volt. A hasáb alakú alsó és a hengeres felső részből álló kályhát felül orompárkány koronázta. A kályha teteje az orompárkány mögött domború volt, ebbe tájegységtől függően hagyma alakú kályhaszemeket raktak. A most bemutatott darabunk, ha teljességében nem is ismerjük, mégis minden bizonnyal egy, a kályhát díszítő elemet alkotott. A kályha domború kupoláját díszíthette. A hengeres testen körben, szabályosan csúcsos gomb formájú díszek helyezkednek el, mintegy koronát képezve, köztük pedig a felületet levél formájú nyílások törik át. Nem helyezhették olyan helyre a díszt, ahol a tűztérben gomolygó füst belement volna, hiszen átengedte volna azt. Véleményem szerint a hiányzó felső részén is egy magasba nyúló, felül gombban végződő dísz volt látható. Arra sajnos semmi nem utal, hogy az elem alsó, a kályhaboltozat tetejére csatlakozó része milyen volt. Az etei kályhák igen sok darabján, amelyek a párkányon alkották a párkánydíszt, megfigyelhetünk ilyen gombos díszítést. A bemutatott darabunk feltehetőleg egy, az alsó vagy/és a felső részen is díszes darabokat tartalmazó kályhán lehetett, feltehetőleg a gombos végű oromcsempék mögött, a kályha búbján. A kemence boltozatán, esetleg e körül a kupoladísz körül még hagyma alakú kályhaszemek helyezkedhettek el. Ezzel a darabbal a kelet-dunántúli népies kályhák egy eddig ismeretlen részét, egy különleges, egyedi elemét ismerhettük meg. Az Alföldről, Bócsáról, valamint Gerláról közöltek még különleges orom- vagy boltozatdíszként meghatározható elemeket a régészeti szakirodalomban. Felhasznált irodalom Csalogovits József: Tolna vármegye Múzeumának második ásatása a török hódoltság alatt elpusztult Ete község helyén. Néprajzi Értesítő XXIX (1937) 321–333. Gerencsérek, kályhások, tűzvigyázók. Feudáliskori kályhacsempék az Alföldről és a peremvidékéről. Szerk. Havassy Péter. Gyula 2002. (Gyulai Katalógusok 11.) SABJÁN Tibor: Késő középkori népies kályháink nagytáji vonatkozásai.  In. Népi építészet a Kárpát-medencében a honfoglalástól a 18. századig. (A 2001. október 9-10-én Szolnokon megrendezett konferencia anyaga) Szerk. Cseri Miklós–Tárnoki Judit Szolnok-Szentendre (2001) 281-330. Vizi Márta: Kályhásság egy egykori dél-dunántúli mezővárosban. A Wosinsky Mór Múzeum Évkönyve XXXIV (2012) 213–254. Vizi Márta: Decs-Ete mezőváros régészeti kutatása. A 10. ház és kályhája. A Wosinsky Mór Múzeum Évkönyve XXXV (2013) 153–217. Szöveg: Vizi Márta Fotó: Retkes Tamás Grafika: Vicze László Restaurálás, rekonstrukció: Vizi Márta, Kult Szilárdné, Csiszér Antal, Künsztler Tamás            

• 
• 
• 
• 
•