Itáliai eredetű bronzserpenyő Faddról   Régészeti gyűjtemény, leltári szám: 2022.3.1. Méret: teljes hossz: 49 cm, a serpenyőrész átmérője: 25 cm, magassága: 7 cm Lelőhely: Fadd-Falufeletti-dűlő   A Wosinsky Mór Megyei Múzeum közösségi régészeti programjában részt vevő faddi múzeumbarát fémkeresősök, Borda Attila és Borda Bálint találták a serpenyőt tartalmazó leletegyüttest. Amikor azonban látták, hogy komolyabb tárgyakról van szó, akkor az együttműködési megállapodásban foglaltaknak megfelelően értesítették az intézményünket, így a feltárást már a találók segítségével a szöveg írója végezte. A viszonylag kis átmérőjű ovális alaprajzú gödörben legfelül egy kilyukadt, horpadt, vas füllel ellátott bronz vödör volt, ez alól került elő a szinte kettéhajtott serpenyő, illetve egy vas pajzsdudor. A leletek tisztítása során derült ki, hogy a vödörben további vasdarabok voltak, amelyek közül néhány egy pajzs peremének merevítő vasalatához tartozott, más összeillő darabokat kardhüvely töredékeiként azonosíthatjuk, de egy lándzsahegy köpűje is található közöttük. A hasonló jellegű régészeti objektumok alapján a feltárt jelenség a késő vaskori keltákhoz köthető úgynevezett La Tène kultúra hamvasztásos sírjaira emlékeztet, még annak ellenére is, hogy emberi hamvak egyáltalán nem kerültek elő. A leletek közül a legérdekesebb darab az itt bemutatott konyhai eszköz: ez a széles, lapos testű serpenyő, amely hosszú nyelének a közepén egy éles gerinc fut, a szélein pedig a testen is megfigyelhető vastagabb perem található. A peremet a nyéltőnél úgynevezett fenyőgallymintával díszítették. A nyél végén lévő jellegzetes visszahajló „hattyúfej” akasztóként is funkcionált. Az öntéssel, majd a serpenyőrész öblössé való kikalapálásával készült tárgy a látható állapotban került a földbe: nyelét elhajlították, a teste is torzult és kilyukadt. A szakirodalomban több néven (aylesfordi típus, Eggers 130. típus, Werner B-C típus, Radnóti 1. típus) ismert serpenyőt a párhuzamai alapján a kutatás észak-itáliai készítésűnek tartja, s használatát a Kr. e. 1. századra teszi. Az őshazájukból Európa szerte történő szétrajzásuk során a Kárpát-medencébe a Kr. e. 4. század folyamán nyugatról betelepedő kelták folyamatos kereskedelmi kapcsolatban voltak a Mediterráneummal, így az egyre terjeszkedő, birodalmat építő Rómával is. Az itáliai eredetű serpenyőnk is bizonyítja mindezt, mert legalább egy évszázaddal korábban került a Dunántúlra, mint ahogy azt a Római Birodalom megszállta volna. A párhuzamok alapján a feltárt objektumban talált másik bronzedény is, az úgynevezett bargfeldi típusú vödör is Itáliában, Aquileia térségében készült. A szóban forgó faddi leletekkel kapcsolatosan felmerülhet a kérdés, hogy mi a köze egymáshoz a konyhai eszközöknek és a fegyvereknek, miért is kerültek ezek együtt a földbe. Más, hasonló összetételű leletegyütteseket (például egy véméndi sír) és az írott forrásokat tanulmányozva kiderül, hogy mind a serpenyő, mind a vödör a katonák felszerelési tárgyai közé tartoztak. Így azt mondhatjuk, hogy a bemutatott tárgy egy kelta harcos főzőedénye volt, amely a többi tárgyaival – a folyadékok tárolására szolgáló vödörrel, a pajzsával, a kardjával és a lándzsájával – együtt került a Duna hajdani ártere fölé magasodó dombvonulaton megtalált valóságos vagy jelképes sírjába.   Felhasznált irodalom Eggers, Hans Jürgen: Der römische Import im Freien Germanien. Hamburg 1951. Hunyady Ilona: Kelták a Kárpát-medencében. Budapest 1942. Radnóti Aladár: A pannóniai római bronzedények. Budapest 1938. Szabó Klára: Bronzipar. In: Pannonia régészeti kézikönyve. Szerk. Mócsy András – Fitz Jenő. Budapest 1990, 130–151.   Szöveg: Czövek Attila Fotó: Retkes Tamás        

• 
• 
• 
• 
•