Régészeti gyűjtemény, leltári szám: 2020.1.125.

Méret: 2,2×1,3 cm, függesztőfül: 0,7 cm

Lelőhely: Kisszékely-Temető

Korszak: 18. század

Leírás: Ónból készült kegyérem függesztőfüllel. Szélén félköríves kialakítású apró mintasor fut körbe, alján félköríves, barázdált levélmintasor látható. Előlapján Nepomuki Szent János látható barázdált mintájú papi ruhában, fején birétummal (katolikus papi süveg), kezében kereszttel és pálmaággal. Hátlapján a szent nyelve látható, körülötte sugárkoszorúval. Jó állapotú, sérült.

Kisszékely templomának feltárását K. Németh András és Varga Máté vezette 2019–2020-ban. A lelőhelyen a legnagyobb számban előkerült szakrális leletanyag a külön, nyakban, esetleg felvarrva viselt, vagy legtöbbször rózsafüzérhez felfűzött keresztek, korpuszok és kegyérmek. A magyar népi nyelvhasználatban olvasóként is ismert tárgy gyöngyökből fűzött, imák számlálására használatos füzér, mely vallásos használatán kívül bajelhárító szereppel is bír. Nevének eredete Szent Domonkoshoz köthető, aki a hagyomány szerint összepréselt rózsaszirmokból készített a Szűzanya számára koszorút, majd Mária rózsával való ábrázolása a késő középkorra általánosan elterjedt. Előállítására a kézművesipar (paternoster) specializálódott. A rózsafüzérek különleges szerepet játszottak a késő középkor óta a halállal kapcsolatos szokásokban is. A katolikus hívők körében ugyanis a haldoklás utolsó óráinak elengedhetetlen kegyszere volt, mely elriasztotta a gonoszt, így általános szokássá vált, hogy a sírba is magukkal vitték. A korai időkben fából, magvakból és terményekből készült apró golyócskákat fűztek fel, majd idővel megjelentek a csontból, fémből, üvegből, kagylóból készültek is.

A nyelv alakú kegyérem Kisszékely középkori templomának feltárásakor a humusz alatti, a templom bontásakor keletkezett vastag, mindent elfedő omladékból (STR2) került elő 2020-ban.

Nepomuki (Szent) János a dél-csehországi Pomukban (ma Napomuk) született 1340 körül. 1380-ban szentelték pappá. 1389-től a prágai érsek általános helynöke, a székesegyház kanonoka, hitszónoka, a király alamizsnaosztogatója lett. A legenda szerint IV. Vencel király (1378–1419) felesége őt választotta gyóntatópapjául. A király meg akarta tudni, mit gyónt a felesége, azonban János nem volt hajlandó megmondani, ezért a király megkínoztatta és a Moldva folyóba dobatta. A hagyomány szerint, amikor teste elmerült, öt csillag bukkant fel a vízből.

„(…) a király megfenyegette: hallod-e pap, meg kell halnod, ha mindjárt elő nem számlálsz mindent, valamit néked gyónt Johanna. Haszontalan minden mentséged, el kell veszned. Az Istenre esküszöm, vizet iszol. […] Elközelgetvén az éjszaka, kivezetteték Szent Jánost a Moldava vizén való hídra, és megkötöztetett kezekkel és lábakkal, a király parancsolatja szerént, kegyetlenül a Moldava vizébe vetették. Krisztus Urunk mennybemenetele előtt való éjszakán, 1383. esztendőben. Így nyeré el a mártíromságnak koronáját.

A szent mártír halálát, melyet annyira kívánt titkolni Venceslaus, az Isten mindjárt csudák által kijelentette, és dicsőségessé tette: legottan a szent mártír testét a mennyei világosság körnülfogá, s az egész Moldava vízén ékesen tündöklő égő gyertyáknak számtalan sokasága láttaték úszkálni. Ahol pedig a szent mártír teste lassan-lassan a víz színén folydogál vala, ott magasabban kitetsző fáklyáknak és szövétnekeknek sokasága tündöklött, melyek szép renddel késérvén a szent testet, annak mintegy temető pompát és tiszteletet tettenek.”

A szentet a prágai Szent Vitus-székesegyházban temették el. A szóbeszéd szerint számos megmagyarázhatatlan esemény, csoda fűződik hozzá. 1618-ban például, amikor a protestánsok feldúlták a prágai templomot és sírját el akarták távolítani, a ’vandálok’ egymás után szörnyet­haltak. A jezsuiták ezért, mint az ellenreformáció ’szent alakját’, pártfogójuknak tekintették, szentté avatását ők kérvényezték. Utolsó bizonyítékként sírja felnyitásakor azt tapasztalták, hogy „(…) a nyelve, mint a szentgyónás titkainak felnyithatatlan tárháza, minden rothadás nélkül épen és friss színben találtatott.” Ezen legenda alapján egyes kegyérmeken a szent nyelvét is ábrázolják, illetve van, hogy maga a kegyérem is nyelv alakú. 1721-ben avatta boldoggá XIII. Ince pápa (1721–1724), majd 1729-ben szentté XIII. Benedek pápa (1724–1730).

A 18. század folyamán a jezsuita szerzetesek révén az ő tiszteletére szentelték a legtöbb új templomot, kápolnát, oltárt, szobrot, elsősorban a jezsuita városi központokban (Buda, Székesfehérvár, Temesvár), a német betelepített lakosság révén, ami után kultusza széles körben elterjed. Szobrai főleg hidak mellett, vizek szélén állnak, de megtalálhatók házak homlokzati fülkéiben is. Legtöbbször papi ruhában, vállán hermelinpalásttal, feje körül öt csillaggal díszített sugárkoszorúval, fején birétummal, karján feszülettel, pálmaággal ábrázolják.

Nepomuki Szent János Csehország patrónusa, a Jézus Társaság egyik mennyei pártfogója és szószólója, a magyar néphagyományban a barokk jámborság, a papság misztériumának, a gyónás szentségének jelképe, a nyelvbetegségek, daganatok, kelések, pestis elleni védőszent.

Ugyancsak Nepomuki Szent János nyelvét ábrázoló medál megtalálható a veszprémi múzeum Iparművészeti Gyűjteményében egy 18. századi breverl tartozékaként Szent Sebestyén nyila, Caravaca-kereszt és gyöngyök mellett. A főként német nyelvterületről ismert, a 17–18. században népszerű, úgynevezett oltalomlevél (breverl) az ereklyetartók csoportjába tartozik. A tárgy közepébe kisméretű, ritkábban öt, hat, hét vagy leggyakrabban kilenc apró négyzetre osztott papírlapot tesznek. A képek zarándokhelyeket, imaszövegeket, szenteket ábrázolnak, akihez a breverl tulajdonosa áldásért, védelemért folyamodott. Emellett előfordulnak apró amulettek, szerencsét hozó tárgyak, mint keresztek, érmek, Szent Sebestyén nyila, szárított gyógynövények, magok, ásványok, lenyelhető, bélyeg nagyságú szentképek (Schluckbild) a betegségek, rontások ellen. A tok anyagát és kidolgozását tekintve sokféle lehetett: fémből, bőrből, szövetből készített, nyakba akasztható tok.

A Piarista Múzeum gyűjteményében található egy Nepomuki Szent János nyelvének legendájához kapcsolódó ereklyetartó medál és egy metszetes imalap.

A medál tokját felnyitva egy-egy polion keretezésű, kézzel festett ábrázolást láthatunk, amelyek körül hat-hat szent vértanú selyempárnákban elhelyezett ereklyéje található. A bal oldali ereklyetartó középen Nepomuk-nyelv, Nepomuki Szent János épen maradt nyelvereklyéjének másolata jelenik meg sugárkoszorúban, öt csillaggal körülvéve, alatta SIN felirat olvasható (Sanctus Ioannes Nepomucenus). A jobb oldali ereklyetartóban középen szenvedő, vérző Krisztus-arc, vera icon látható.

Az imalap metszetén Nepomuki Szent János ép nyelve látható, felette az IHS Krisztus-monogrammal, a Szentlélek galambjával és Mária monogramjával. A nyelv körül lent cseh nyelvű feliratos szalag fut. A képmező alsó részében jobbra egy Mária-oltár látható, bal oldalt Nepomuki Szent János alakja egy pusztában. A kis füzetet kinyitva Nepomuki Szent Jánoshoz és az ő szent nyelvéhez szóló imát olvashatunk. A metszet hátoldalán szintén nyomtatott szöveg olvasható, mely Nepomuki Szent János nyelvének történetét írja le, az ábrázolásokat magyarázandó.

Felhasznált irodalom

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából I–II. Budapest 1977.

S. Laczkovits Emőke: Egy 18. századi oltalomlevél, azaz breverl. Népi vallásosság a Kárpát-medencében 8. (2013) 463–480.

Ódor János Gábor – Vindus, Melinda: Középkori kápolna és 16–18. századi temető Tolnáról. A Wosinsky Mór Múzeum Évkönyve XLI (2019) 175–228.

Seibert, Jutta: A keresztény művészet lexikona. Budapest 2004.

Szöveg: Vindus Melinda

Fotó: Retkes Tamás