Késő bronzkori tőr Zombáról

Az Urnamezős kultúra európai területén Kr. e. 1200 körül használt szerelt nyelű tőröktől eltérően egybeöntött szerkezetű, különleges bronz fegyver.

Régészeti gyűjtemény, leltári szám: B.66.933.1.

Lelőhely, az előkerülés körülményei: Szórványlelet a múzeum régi gyűjteményéből, Wosinsky Mór monográfiájában csupán a rajzát közli, s annyit ír róla, hogy a „zombai tőr-alak igen ritka.”

Anyaga: bronz

Mérete: hosszúsága 22,3 cm, legnagyobb pengeszélessége: 3,1 cm

Kétrészes öntőformában nyelével egyben megöntött bronz tőr. Elnyúlt levél alakú, 15,2 cm hosszú, középbordás pengéje vállban ívelten beszűkül, felső részét félhold alakú borda zárja. A penge vastagsága 1,3 mm, a középvonalában futó félhengeres borda a hegy közelében alig érzékelhető, a penge közepénél 3,5 mm, a felső részén 5 mm vastag. A penge felső részén lévő szűkület íve és mérete is enyhén aszimmetrikus. A középborda felső negyedét és a félhold alakú zárórészt is apró, sűrű bevagdalás díszíti, ami a nyél közepén körbefutó három borda és a zárókorong élén is megismétlődik.

A tömör, a pengével egybeöntött, ovális keresztmetszetű, 7,1 cm hosszú markolat a tövében 5,3×9 mm, a középső részét tagoló, keresztbefutó három bordánál 10,5×17 mm, a felső részén 6×10 mm átmérőjű. A nyél két oldalvonalán és a mandula alakú, 16×28 mm átmérőjű zárókorong végének középvonalában jól látható az öntési sorja nyoma, ami egyértelműen utal a kétrészes öntőforma használatára. A hármas körbefutó bordával két mezőre osztott markolatot a szimmetrikusan, a széleken futó két-két négyes vonalköteget összekötő egyenesből induló, rövid vonalkázás díszíti. A markolat tövénél az egyik oldalon jól látható, hogy az öntési sorja megszakítja a vonalköteget, ami arra utal, hogy ez az alig bemélyedő, elmosódott szélű díszítés már az öntéskor rákerült a tárgyra. Ettől jelentősen eltér a bordákon és a zárókorongon látható bevagdalás sűrű, mély, éles körvonala, ami inkább az utólagos megmunkálásra utal.

Amikor Wosinsky Mór kezébe vette a zombai tőrt, akkor már tudhatta, hogy hasonló formájú és szerkezetű fegyver a mai Vajdaságban,  Tamásfalván 1871-ben előkerült kincsleletben is volt. Ráadásul ott háromnál is teljesen azonos módon a penge felső negyede beívelődött, ovális keresztmetszetű, tömör markolatukat középen hármas borda tagolta, végük pedig pecsétlőszerűen kiszélesedett, akárcsak a tolnai példánynál. Mivel több, mint egy évszázadig hasonló leletek nem kerültek elő, a kutatás arra következtetett, hogy ezeket a különleges formájú tőröket Tamásfalva térségében készítették, s az Urnamezős kultúra sajátos, Kárpát-medencei tárgytípusai voltak valamikor Kr. e. 1200 körül. Bóna István hívta fel a figyelmet arra az 1960-as években, hogy a szúrásra alkalmas tőrök a sztyeppei népek jellegzetes fegyvertípusa, amelyek használata egyaránt megfigyelhető Szibériában és a Kaukázusban, valamint a Duna mentén is. Ennek ellenére a távoli végpontok között hiányzó pontos párhuzamok miatt véleménye szerint még a keleti pásztornépek késő bronzkori betöréséhez köthető gyulaháza-karászi kurgánsírban talált bronz tőr is csak a távoli előképek alapján készült helyi gyártmánynak tekinthető. A zombai és a tamásfalvi típusú, egyben megöntött tőröket a használt technológia, a markolat végződése, a pengéhez csatlakozó részén található félköríves borda, a penge tövében lévő ívelt bemélyedés alapján ugyancsak a sztyeppei előképek alapján készített fegyverek csoportjába sorolta. Mindössze azt tartotta kérdésesnek, hogy a keleti hatások melyik irányból érték a vajdasági, tolnai részeket: a Marostól északra benyomult csoportok révén Erdély felől, vagy az Al-Dunán át, a folyamot követő pásztorok által.

Az egyik oroszországi konferencia szibériai előadásait hallgatva 2021-ben teljesen váratlanul az egyik dián logóként mintha a zombai tőr villant volna elő. Hamar kiderült, hogy a tőlünk közel 6000 km távolságra lévő, az Uralon túli Kemerovo múzeuma jelképének választott tárgy az ottani Ljuszkusz településrészen került elő 1982-ben, de csak az elmúlt évtizedben közölték. A leírás és a fotó alapján is jól látható, hogy több mint egy évszázad után a zombaihoz minden tekintetben hasonló, azzal valószínűleg azonos öntőformában készült újabb tőr került elő – a távoli Szibériában. Ez a tény egészen más megvilágításba helyezi a Kárpát-medencei leleteket is. A horizontot kitágítva, a továbbiakban nem lehet csak az Urnamezős kultúrára jellemző tárgytípusról beszélni. Megvan az a pontos párhuzam, amely alapján már nemcsak sztyeppei előképekről, hanem ténylegesen keleti eredetű, Szibériáig követhető fegyverekről lehet beszélni. A zombai és a kemerovói tőr által jelzett kapcsolatrendszer mintegy lavinát elindítva, a sztyeppei népek késő bronzkorban eddig csak feltételezett hatásait teljesen új megvilágításba helyezve, szó szerint is kézzelfoghatóvá teszi azokat.

Szabó Géza

Felhasznált irodalom

Бобров, Владимир Васильевич (2011): Кинжал с городища эпохи поздней бронзы на реке Люскус. Археология, этнография и антропология Евразии 45/1, 65–68.

Bóna István (1963): Tiszakeszi későbronzkori leletek. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 3, 15–35.

Szabó, Géza (2017): Eastern myth elements in the West in light of the Nart sagas and the archaeological finds of the Carpathian Basin. Nartamongæ XIV, 85–109.

Szabó Géza – Gáti Csilla (2023): Újabb preszkíta tőr a Dél-Dunántúlról. Archaeologiai Értesítő 148, DOI:10.1556/0208.2023.00051

Wosinsky Mór (1896): Tolnavármegye az őskortól a honfoglalásig. Budapest.