Mesélnek a tolnai erdők 2.

A középkori Kospa falu lenyomatai a tájban

A Gyulaji-erdő régészetileg legjobban kutatott középkori lelőhelye az egykori Kospa falu helye. Az elpusztult település helynévi emléke Kosba alakban maradt fenn, egy szőlőhegy máig viseli a nevét Tamási határában.

A falu Tamásitól délre, egy, a Koppány-patakba torkolló kis vízfolyás mentén feküdt. Írásos forrásokban csak 1321-ben tűnik fel, de a régészeti leletek alapján már legkésőbb a 12. század elején létezett. Lakói főként egytelkes nemesek voltak, de a török hódoltság előtti évtizedekben a tamási váruradalomhoz is tartozott egy itteni birtokrész. A településen 1543-ban már csak három porta fizetett adót. A falu 1545-ben a környékkel együtt török kézre került és elnéptelenedett. A török összeírásokban már csak pusztaként szerepel.

Régészeti emlékei közül a templom romja kapott először figyelmet, már a 19. században is több feljegyzés említi. E század végétől több leírás foglalkozott a templommal szemközt fekvő Likas-hegy oldalába vájt, többágú járatrendszerrel, amelyet a szájhagyomány szerint régen búvóhelyként használtak a tatárok, törökök elől. Az 1970-es években Torma István középkori szántóföldnyomokat – a meredek dombok oldalain a szántás révén kialakult parcellákat – figyelt meg a templomromtól északra fekvő völgyben, Magyarországon első alkalommal. A faluhely rendszeres régészeti kutatását egy évtizede kezdtük meg, amelynek során határában újabb tájrégészeti nyomokat figyeltünk meg. A már említett, löszbe vájt búvólyukról sikerült igazolni, hogy a menedékhelyet valószínűleg egy nagyobb, késő Árpád-kori eredetű pincéből alakították ki, valószínűleg a török hódoltság idején. Nemrég a faluhely körüli dombokon egy egész 15–16. századi szőlőhegy táji lenyomatát találtuk meg, amelyeket elsősorban az elhagyott, egykor félig a partfalba vájt pinceépítmények helye, és a bejáratuk előtt kialakított teraszok jeleznek. A falu határában máig láthatók az egykori utak maradványai: nemcsak a határt keresztülszelő, a szomszédos falvakba vezető utak bevágódott nyomai, de a szőlőhegyet behálózó, az egyes pincékhez vezető kisebb utak lenyomatai is. Végül meg kell említeni egy, a már említett patakon létesített halastó helyét, amely mellett két kisebb (talán halnevelésre szolgáló) „medencét” is megfigyeltünk.

A felsorolt tájelemek mindegyik típusa megtalálható más elpusztult falvak környékén, de a bemutatott jelenségek hasonló sűrűsödése a középkori Kospa falu határában meglehetősen különlegessé teszi ezt a lelőhelyet.

K. Németh András