Lakatos készítmények

Néprajzi gyűjtemény, leltári szám: 83.64.1.1. A lakat tokjának leltári száma: 83.64.1.2.

Méret: hossza: 16 cm, szélesség: 11 cm. A tok mérete: hossza: 19,5 cm, szélesség: 12.8.

Gyűjtés helye: Tolna

Lakat: Vasból és rézből készült mesterremek. Az elején hat rézalátét díszíti, a legalsó mozgatható. A felső részén Tolna 1887 felirat. A hátoldalán nyolc gomb (vas és réz alátétekkel) és Paulidesz A. felirat díszíti. A gombok mozgathatók és működteti a réz szerkezetet.

Tok: Keményfából kivájt, zöld textíliával bélelt, két zsanérban végződő pánttal összeszegezett, kapoccsal záródó tok. Egyik oldalán rászegezett tábla Paulidesz Antal Tolna felirattal. A másik oldalon egy keskenyebb tábla Korent Antal felirattal.

Néprajzi gyűjtemény, leltári szám: 01.3.334.

Méret: hossza: 27 cm, szélesség: 15 cm.

Zárszerkezet, régi múzeumi anyag. Kovácsolt vas, barokkos forma, két erős nyelvet két tollú kulcs nyom vissza. A rugó ház lemeze véséssel díszített, feltehetően 18. századi.

Néprajzi gyűjtemény, leltári szám: 59.3.10.

Méret: hossza: 31 cm, szélesség: 6,5 cm.

Kulcs, régi múzeumi anyag. Kölkes fazárhoz való, kovácsolt vas kulcs. Hosszú, széles cső, melynek vége sodrott tömör vas, ívben visszahajtott. A cső testen egymás mellett négy téglalap alakú, egyszerű szakáll, az ötödik ferdére vágott.

Néprajzi gyűjtemény, leltári szám: 01.3.244.

Méret: hossza: 17 cm, szélesség: 6 cm.

Kulcs, régi múzeumi anyag. Nagy, kerek fülű, vastag kulcs, két oldalra szimmetrikusan álló, előnyúló tollal.

            A lakatosok a 19. században kezdtek határozottan elkülönülni a kovácsoktól. Amellett, hogy karban tartották a zárakat, közülük kerültek ki az órások, ők látták el a háztartási eszközök javítását. Készítettek díszes kivitelű céhtáblákat, pénzesládákat, vásározóládákat. A 19. században csizmát patkoltak, sarkantyúkat készítettek, a parasztládákat pléhekkel és sarokvasakkal látták el. Szerkesztettek pincékhez való tolózárakat, egyéb fiókzárakat, borító- és vésett zárakat, kulcsokat, álkulcsokat, tolvajkulcsokat és mesterkulcsokat is, továbbá kilincset, zablákat, kengyelvasakat, lóvakarókat. Már 1777-ben céhprivilégiumot nyertek Pakson az asztalosokkal, majd Tolnán a fazekasokkal, harisnyakötőkkel 1782-ben, Gyönkön 1815-ben közösen az ácsokkal, asztalosokkal, kovácsokkal, kőművesekkel.

A mezőgazdasági termelés eszközváltása vas- és fémipari szakmák előretörésében jelentkezett. A 19. század vége a „modern vaskorszak” beköszöntésének ideje volt. Az élet szinte minden területén elterjedt az olcsó vasáru, a háztartási és kéziszerszámok mellett, a termelőeszközökig, gépekig. Ezeket nagy választékban kínálták már az 1890-es évektől a vaskereskedők. A vaseszközök tömeges elterjedése a kézműves iparok differenciálódását hozta. A kovácsok, lakatosok, bádogosok a hagyományos termelési profil mellett bonyolultabb gyári eredetű eszközök karbantartását és javítását is elvégezték. Erősödött e szakmák szolgáltatási jellege. A fémeszközök mennyiségi és minőségi változása a műhelyek szerszámozottságára is kihatással volt. A hagyományos szakmákból kiváltak a gépészek, géplakatosok.

Szekszárdon a legnagyobb múltra és tekintélyre a Debulay család tett szert. Francois Debulois Franciaország Savigny en Revermont nevű falujából azzal a szándékkal indult kelet felé, hogy lakatos mesterségét fejlessze. Bécsben egy toronyóra készítő mester műhelyébe szegődött el. Gazdája – az 1794. évi tűzvész során leégett, szekszárdi római katolikus templom újjáépítési munkálataira alakult építészbrigádhoz kapcsolódva – felkereste Szekszárdot és megszemlélte az épülő templomtornyot, hogy elkészítse óraszerkezetét. Francois Debulois elkísérte mesterét, mi több 1804. január 17-én megnősült Szekszárdon, s itt telepedett meg.

            A lakatos dinasztia alapítójának halála után, a mesterség özvegyi jogon folytatódott, majd a második generáció férfitagja: Antal a fővárosba ment tudása gyarapítására. Fia, Imre szintén Budapesten folytatta tanulmányait. Elvégezte a gépipari technikumot, megszerezte a gőzgépkezelői képesítést, ezután Párizsba, onnan Londonba ment tanulmányozni az ipari vívmányokat. Kapcsolatot teremtett a Wermoler-rendszerű permetezőgép és szénkénegező készülék gyártók cégével, s folyamatosan, nagy mennyiségben meghozatta és értékesítette a szekszárdi szőlősgazdák részére. Még az első világháború előtt szabadalmaztatta a műhelyében gyártott takaréktűzhelyeket. Fiai közül János, Lajos és Béla követte a szakmában.

A kiállított tárgyak a Tolna megyei lakatosok kiváló minőségben készítményei.

Szöveg: Balázs Kovács Sándor

Grafika: Frankné Sági Apollónia

Fotó: Retkes Tamás