A felvételen Babits Mihályt látjuk. Mellette, balra a komódon karcsú, magas vázában barkaágak. Ezek a tavasz első hírnökei, amit a virágvasárnapi misén szokás megszenteltetni. A hívők hazaviszik a rontás ellen védő, szentelt ágakat, megszárítják és a következő hamvazószerdáig, vagy húsvétig megőrzik. Csak találgathatjuk, hogy a barka, a költő mögött, húsvéti dekoráció vagy vallási jelentése van.

A költő feje felett a falon függ dédanyja, Babits Mihályné Engel Rozália portréja. Jobbra egy keretezett grafika látható. Simon György János tollrajza, amit Babits Aranygaras című, 1923-ban megjelent, meséjéhez készített. Nem tudjuk pontosan mikor készült a felvétel, csak az év ismert: 1925. A barkák miatt mégis a tavaszi, húsvét körüli időszakra következtetünk.

1925-ben Babits január 24.-étől február 12.-ig Szekszárdon az édesanyájánál lábadozott. Az előző év végén hosszú kórházi ápolásra szorult, sokízületi gyulladással kezelték. Január 24-én hagyta el a kórházat és innen egyenesen szülővárosába utazott. Ez alatt a közel három hét alatt lassan javult az állapota. Ehhez a látogatáshoz kapcsolódik a Rekonvaleszencia című verse, ami a Szekszárd, 1925. Gyertyaszentelő alcímet kapta. Ezt követte a Télutó a Sédpataknál című költemény. És itt kezdte írni a Hazám című versciklusát, aminek kézirattöredékét a múzeum őrzi. Amikor Babits hazautazott Budapestre édesanyja is elkísérte és néhány napot a fővárosban töltött fiával és Török Sophieval. Kelemen Auróra hívta őket, hogy a húsvétot is Szekszárdon töltsék. De a házaspárnak, a férj hosszú betegsége miatt, nagyon sok tennivalója gyűlt össze, ezért nem utazhattak. S húsvét után már várta őket az előző évben vásárolt esztergomi nyaraló, ahol sok Szekszárdról kapott virágot és fügét is ültettek ezen a tavaszon.

A fényképet, a hosszú betegségből felgyógyult férjéről, feltehetően Török Sophie készítette, helyszíne a budapesti Reviczky utcai lakásuk volt. (S ebben a pillanatban kiderül, hogy csaltunk és a választott témánk, szigorúan véve, nem Tolna megyei.) A dédanya arcképe alapján gondolhatnánk, hogy Szekszárdon készült a fotó, de tudjuk, hogy Babits az ősök portréit már a 1910-es években elkérte a családjától, amikor Pesten a Tisztviselőtelepen rendezte be első lakását.

Babits Mihály kissé megdőlve, egy szekrénynek támaszkodva áll, kezében nyitott könyvet tart. A vastag, keménytáblás kiadvány lapjai szinte lebegnek a kezében, mintha épp abban a pillanatban csapta volna fel. Tekintete a könyvbe mélyed. Vajon mit olvas? Talán Dante Komédiáját? Vagy találomra, a fotó kedvéért, a polcról lekapott könyvet? A Babits Mihályról készült fénykép szimbolikus: a KÖLTŐT látjuk, kezében a nagy művel.

A felvételnek két példányát őrizzük gyűjteményünkben lsd. WMMM Irodalmi fotógyűjtemény 1982.1.8. és 1994.110.2.

Babits Mihály: Aranyagaras. Mesék, 1923. 75.